"Igaz barát az, aki akkor jön be az ajtón, amikor mindenki más kimegy."
Ez az idézet talán jól jellemzi a barátság fogalmát. Ezen elgondolkoztam, hogy kik azok az emberek, akikre tényleg számíthatok, akiknek nem csak akkor vagyok jó, amikor kölcsön akarnak kérni valamit, vagy amikor csak én tudok nekik segíteni valamiben. Végiggondoltam, hogy miylen emberek is vesznek körül, kik azok akiket a barátaimnak hívok, és akik engem barátnak neveznek. És rájöttem, hogy a "barátaim" közül legjobb esetben három-négy ember az aki nem várja el hogy csak én segítsek neki, hanem fordított esetben amikor nekem van szükségem rá, akkor ott van, és nem számít neki más, csak hogy én jobban érezzem magam. És ott van a többi "barát"... Őszintén szólva nekem nincs ilyenekre szükségem... Lehet, hogy ez így kicsit furcsán hangzik, de elegem lett abból hogy olyanokért teszek meg midnent akik ezt semmibe veszik, csak kihasználnak, ez nagyon nem esik jól... Hogy őszinte legyek először féltem ezektől a dolgoktól, hogy ne kezeljem többé úgy őket mint a barátaimat, de most már az sem érdekel, ha én leszek a rossz nagyon sok ember szemében a társaságunkban, mert akik tényleg a barátaim, rájuk tudom hogy számíthatok, és nem fognak emiatt cserbenhagyni (mellesleg szerintem ők ugyan ezena véleményen vannak ezekkel az emberekkel kapcsolatban), és azt hiszem ez a legfontosabb...
